[...] Áramkimaradás az agyamban. Kitölthetetlen űrt érzek, ami kibaszottul üldöz. A Guy Fawkes maszkot leraktam pihenni a monitor mellé, hagyom, hadd ciripeljen a hangtechnika, meg a szerver mellett. Közelebb húzom onnan a hamutartót, ami már egy sündisznóra emlékeztet. Valami gáz van a hamis Facebook-profilokkal, legalábbis azokkal, amiket a napokban regisztráltam be.

Ám még mielőtt erre rátérnék, gondoltam csekkolom az e-maileket. Akkor lettem figyelmes Dagmar levelére, benne a keresőbotok által nem indexelt weboldalak újabb gyűjtésével. 20 számunkra hasznos új cím, egyenesen a mélyweb bugyraiból. Ezek az oldalak rejtve maradnak, a keresőóriások segítségével sem találhatóak meg, márpedig a korabeli felhasználói szokások alappillérét azok jelentik. Google nélkül az internet dinamikája megakad. A hálózat térképe elvész. Van azonban a keresés ultratág spektrumán túl is élet, a deepweb mélyében számtalan undorító és veszélyes dolog ólálkodik, de főként sajátos megosztási közösségek, fórumok és streamingek. Sok izgató és taszító nyalánkság. Igazi net-tribe csoportosulásokra is lehet lelni, amik több száz tagot számlálnak a világ minden pontjáról. Jó tudni, hogy a tudományos dokumentációk és adatbázisok háromnegyede a mélyweben lapul.

Dagmar amekkora hülye picsa tud lenni, és amilyen profin adja a kis könnyűvérű ribancot, olyan tehetsége van az effajta adatbányászathoz. Árgus szemekkel nézem, ahogy a 4Chan fertőjéből, vagy egy fantom-oldal mélyéből rátalál egy-egy hőn áhított linkre. Az alternatív keresőoldalak is jó kiinduló pontot jelentenek számára, amik a kevésbé mainstream forrásokhoz vezetnek. Az érdekes ebben, hogy nem tudhatod, mi rejtett, és mi indexelt. Ő sem tudja. Ehhez érzék kell, ami csak a hozzánk - hozzá - hasonló Y-generációs növendékekben fejlődhet ki ilyen erősen. Viszont a Facebook-ot gyűlöli, az jutott nekem, a Guy Fawkes maszkos pánikembernek.

Úgy tűnik teljesen véletlenül rossz irányba indultam az ismerősök jelölgetésével, és a sok motorikus kattintgatás közben észre se vettem a furcsa jeleket. Először csak elkezdtek bejelölgetni emberek, amiben még semmi nem volt furcsa nem volt, ezt a jelenséget megszoktam. Nem túl jó, de átlagnál csinosabb fotó választása után szinte megrohamoztak az egyetemi "csoporttársak". Gondolkodás nélkül visszajelöltem őket, és már ugrottan is a másik oldalra, hogy jelöljem a következőket. Akkor lett gyanús a nevük, ugyanis mind "A" betűvel kezdődött, és csak a szünetet követően kezdődött a vezetéknév. Nem mellesleg 138 közös ismerősöm volt a következő 20 ajánlott személlyel a Facebook szerint, amitől kirázott a hideg.

Elkezdtem a falon figyelni a tevékenységüket, és bazdmeg, ezek az elmúlt 48 órában létrehozott profilok egymást jelölgették, egyre nagyobb halmazokat alkottak. Ez a viselkedés kimeríti a miafaszvan fogalmát. Facebook-os zombiáló? Nyilvánvalóan kamu regisztrációkból álló köröknek hirtelen semmi értelmét nem látom. Az adatok kitöltésénél látszik, hogy csak rácsaptak a billentyűzetre, egyetlen értelmes mondatot nem találok sehol, és a képek is inkább mindenhonnan összelopkodott grafikákból állnak. Totálisan komolytalan. Viszont minél többet jelölök be, annál nagyobbnak látom ezeket a köröket, és a méretük folyamatosan növekszik. Ráadásul el sem értem még a "B" betűhöz! Hogy nem tűnt ez fel senkinek?

A régimódi adathalászat - levelek útján - nálunk még működik, máshol már elavult. Az emberek jóhiszeműségére még napjainkban is bátran alapozhat bárki, megfelelő oktatás és digitális "felvilágosítás" híján senki sem érzi adatai értékét és a veszély mértékét. Egyetlen fiktív körlevéllel kiszedheted több száz ember e-mail fiókjának a jelszavát, csak létre kell hoznod az eredeti oldal klónját, és fel kell szólítani az embereket, hogy a fiókjuk frissítése végett jelentkezzenek be. A nagy számok törvénye alapján egyszerűen nem veszíthetsz. E-mail címeket pedig könnyen szerezhetsz, de csak valamire való és feltűnésmentes fiktív Facebook profilokkal. De ezt a zombihálót akkor sem használhatod ilyen célokra - nincs is valódi ismerősük, csak egymást szervezik láncolatba.

Nem értem. [...]

[...] Dagmar hazug és vidám, mint mindig. Magas homloka elől félrecsapja zsíros, fekete haját, és kézen fogva felránt a Combinóra.
- Hogy ment a találka Vresuval? Sikerült valamit megtudnod?
Gondoltam nem említem a VHS kazettát. Ráér az még később.
- Olyan volt, mintha a Donnie Darkót néztem volna. Kurvajó, csak épp érthetetlen.
Türelmetlenül cisszeg, felhúz a sárga hernyó közepébe, a csuklóba.
- Ne kombinálj, csak mondd, amit megtudtál!
- Létezik valami Mozgalom, de semmi egyebet nem tudok. Ha érdeklik is őket adatok, Vresu semmi jelét nem adta. Meg Vilma se.
Dagmar szeme szikrát vet, mellkasa megtelik életadó levegővel.
- Ki az a Vilma?
- A nője.
A sárga hernyó végigrepít minket a holdfényes folyó felett, rá a pesti éjszaka sűrűvérá artériájára. Dagmar szerint álarcos deep-house party lesz a Cinema Hall-ban, a külváros egyik vadiúj drogbarlangjában.
- Ha nem tudunk túladni ezeken az átkozott adatokon, még a lakbért se fogjuk kifizetni, te meg bulira szóród a...
Érdes kezével letapasztja a számat, csak a villamos karistoló hangját hallom a Bécsi út felé menet.
- Az egyik izomagy a bejáratnál az exem haverja, be fog engedni. Tudhatnád, hogy bejutok mindenhova.
- Te igen. - Dagmar kacsint. - És az álarc?
A lány vigyorog egy kicsit; "nézd mit hoztam neked"; és előhúz egy Guy Fawkes maszkot.
- Imádlak - csúszik ki a számon.
- Tudom. Csak előttem ne hordj maszkot kérlek. [...]

[...] Két hónapja nem esett eső az országban, porban fulldoklott már az egész város. Nem nyílvánult meg egyértelműen, csak tapinthatóan, csiklandozóan. Érdesség pulzált a levegőben, mialatt a Magyar Tenger vize elapadt, és kis homokbuckák nem kezdtek megjelenni az egykori víztükör helyén. Aztán hasonló irányt vett a Tisza élete is, ami mostanra heverte ki a román ciánt. A biológiai sokszínűség csendes hanyatlását a ma éjjel töri meg; ömlik az eső, és egy talpalatnyi hely sincs a városban. Szokás szerint.

- Hidd el fater, a jövő az összeomlásban van. Jobb hamar megbarátkozni a gondolattal - így Vresu.

Ez a találkozás végül nem nélkülözött minden politikai jelleget. Pedig apróságnak indult az egész, maga volt a megosztás öröme, láttam a szemén. Szikrát vető pillantással dugta be a flyerekkel teleragasztgatott macbook-jába a pendrive-ot, hogy különféle hazai és európai alternatív netrádiók, meg tudattágító civil blogok podcastjainak válogatott gyűjteményét nekem ajándékozza. Sokszáz óra szűrési munkálat, gyűjtögetés, kapirgálás lett klónozva úgy három perc alatt egy apró, ezüstszínű adattárolóra. Az információ egyik gyönyörűsége, hogy nem tűnik el ha ellopják. Érintetlen sokszorozódik, oszlik és áramlik.

- Tessék - mondja, és felém fordítja a képernyőt, hogy lássam a podcastok listáját. Akkor tűnt fel a Tilos Rádió, Bodoky Tamás "új" tényfeltáró műsora, a Kultblog alternatív zenei szelekciói, és az Anarchystic mozgalom már-már propagandának nevezhető audió-anyagai. Hangos dokumentációk, kísérleti elektronika, suttogó vokállal bolondított zajzene - a merítés bámulatba ejtő.
- Az anarchizmus nem jó semmire.
- Az is csak kiszámolhatatlan káosz. A szabálytalanság és a farkastörvények a természet dolgai, belőle fakadnak, és ennek van egy komolyan mondom, imádnivaló egyszerűsége. Sok testvérem gondolja ezt, művészek, alkotó emberek, de könyvelők és programozók is. Akik nap mint nap minták közt lebegve élnek.
- Szóval mégis létezik a Mozgalom...?
- Nevezhetjük mozgalomnak is, ha azonos hitű emberek csoportosulása ezt jelenti - veszi át a szót Vilma. - Múlt héten is ott voltunk, nagyjából százan a Szabad sajtó útján, de nem mint mozgalom. Külön-külön, egyesével, elszórva a tömegben.
- Egyénként állunk helyt, de szoros kötelék fűz minket egymáshoz.

Ijesztő dolog ilyen könnyen és gyorsan választ kapni egy fontos kérdésre. A sajtó még nem nagyon cikkezett erről, inkább csak néhány érintett, és civil mozgalmi berkekben járatos rókától hallottam, hogy egy európai érdekeltségű csapat divíziót indított Magyarországon. Ennek a teljesen ismeretlen, és jobbára Urban Legend szinten létező csoportosulásnak a része a külföldi, Anonymus névre hallgató jogi aktivistákból, hackerekből álló társaság. Az USA és az állami szervek rendszerei ellen intézett támadásaik és sikeres betöréseik egy tudatos és jól koreografált akció részét sejtették, de - ahogy sok más esetben - az ilyen elképzelések a köztudatba inkább mint összeesküvés-elméletek tudtak beszivárogni. Így tud az igazság a hiteltelenség martalékává válni.

A minden bizonyítékot nélkülöző források szerint politikailag kivételesen érzékeny, fiatal szerveződésről van szó, amelyik már számtalan név alatt futtatott projecteket Dániától Németországon keresztül Ukrajnáig; tüntetéseket, radikális színházat, internetes támadásokat, gerillaplakátozást szerveztek és irányítottak, meglepő rátermettséggel.

- Nektek sincs nevetek?
- A név azoknak kell, akiknek van arca - feleli Vilma.

Úgy látszik, mint az élet minden területén, a fajsúlyos dolgok mögött ezúttal is egy nő áll. Innen nézve olyan ez, mintha Vresu fanatikus rajongása a gépi kódok, a hibák és a lázadás iránt csupán gyerekes játékosság volna, ami a csendes macskát - Vilmát - még szórakoztatja is. Aztán ha komolyra fordulnak a dolgok, maga mögé utasítja az oroszlánt, és átveszi a beszélgetés fonalát. Hátborzongató.

És közben milyen kurvára igaza van. Az arctalanság szüli a bizonytalanságot, a 'bárki lehet' jelenséget. Ha pedig bárki lehet, akkor hírnévre szert tett névtelen jelmezbe hirtelen rengeteg izgága ficsúr próbál belebújni, tovább nehezítve ezzel a karhatalom dolgát és a rendbontó sejtek feloszlatását. Jó példa erre az Anonymus csoport, akiknek neve alatt megszámlálhatatlanul sok jellem próbálta már eljátszani a maga kis heroikus forgatókönyvét. Évtizedek homályából ki fogja megmondani, hogy kik a csoport tagjai? Volt egyáltalán valaha csoport, vagy csak egy eszme tartotta életben ezt a nevet, és tüzelt fel százakat, hogy egy álarc mögé bújva próbáljanak sebet ejteni a rendszeren? [...]

[...] Rég nem látott köd szőtte be a várost ma reggelre, mintha csak tudta volna, hogy a 2006-os utcai zavargások egyfajta mementójaként ma tömegtüntetés készülődik Budapesten. A "Milla" mozgalom még a médiatörvény botrányának kipattanásakor született teljesen politikamentes emberekből. Hogy pénzük, támogatottságuk és kellő egzisztenciájuk végül miből lett, azt nem feladatom eldönteni, ám egyik szervezőjük elmesélése szerint a megalakulás és a kreatív inspiráció pillanatában még az LMP néhány aktivistája is megjelent, akiket pont azért hajtottak el, mert nem civilek. Vagy nem eléggé civilek - ahogy manapság fogalmazni érdemes az árnyaltság országában. Mindezektől függetlenül nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a "Millióan a sajtószabadságért" csoportosulás az év folyamán milliókat élt fel a különböző tüntetések szervezése alatt, a videók és egyéb propagandaanyagok gyártásával, zenészek meghívásával, a színpad, hang- és fénytechnika kivitelezésével, meg úgy általában az egész hajcihővel.

A lóvé nem jön a semmiből, ezt a mi kis olvasztótégely Magyarországunk jól tudja, az a pár milla mégis leesett a milláknak, teljesen nyilvánvalóan nem jószívű és pártfüggetlen üzletemberektől, legalábbis nem csak tőlük. Tevékenyen kivehette a részét a pénzcsapok megnyitásából a baloldal, a pillanatnyilag pártszakadással küzdő MSZP, a többi szocialista és úgy általában ellenzéki vérpezsgéstől fűtött szervezet, ami nem tett jót a 'Milla' csoport megítélésének és hitelének. Ugyanezen hatást erősítette a mozgalom médiamegjelenése is, hiszen a nyíltan baloldali online és offline médiumok rendre háromszor annyit cikkeztek róla, mint a sajtó többi tagja, ami ugye nem akkora teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy a jobboldal bértollnokai sok mindent meg sem írhattak. Ezt haveri körökben is elhallgatásnak hívják, ami bevett és hatékony eszköze a nép altatásának, hisz nincs annál egyszerűbb elfedése az igazságnak, mint ha szóra sem méltatjuk.

Média és dollárzsákok ide vagy oda, a mozgalom kitartása példaértékű egy olyan országban, ahol az apátia és a kiábrándultság jelentik a főbb értékeket, és az agresszív publicisztikáktól hemzsegő sajtó szarvát egyre erőteljesebben tördeli a hatalom. Három főszerkesztőt váltottak le a "Nemzeti Együttműködés Rendszerében", három olyan személyt, aki irányvonalat, arculatot és példát mutatott a friss és ropogós online világban. Az állami kontroll alá helyezett közmédia, valamint az MTI átszervezése sajnos utólag igazolta a sajtószabadsággal kapcsolatos aggodalmakat, s noha cenzúra a mai napig "nem létezik", aki eddig is több forrásból tájékozódott az ország dolgai felől, egyértelmű jelét tapasztalhatja annak, hogy az információ mennyit és milyen irányba torzult az elmúlt egy évben. Ezen változatásokat figyelembe véve pedig azt kell mondjam, hogy a 'Milla' mozgalomnak, a hozzájuk kötődő szervezeteknek, és a több tízezer tüntető embernek bizony van legitimitása. Nem is kevés.

Talán a sajtószabadságért kiállni akaró öreg rókák szerveződése annak idején nem is sejtette, hogy bizony 2011 végére úgy csődülnek majd rendezvényükre a tömegek, mint az éhező afrikaiak a segélytálakhoz. Reménycseppekre, figyelemre szomjazó népek csődülnek össze, ha nem is százezren, ahogy ők látták, de megközelítőleg annyian, hogy a legtöbbet tehessék, ami jogállamban megadatott nekik: összegyűljenek és hangosan elégedetlenkedjenek. Fiatalok és idősek egyaránt, ami bár elsőre nem tűnik lényegesnek, egy ilyen koros, és sztereotípiáktól terhes országban kivételes és dicséretre méltó. Mert az öreg az csak szoci lehet, a fiatal meg csak hipster, és egyik ingyenélő fajtának sincs keresnivalója egy olyan dolgos és önálló országban, ahol minden kibaszottul nemzeti. Nos hát, olybá tűnik, a hipsterek és szocik most az utolsó lyukból is előbújhattak, mert a Március 15. tértől az Astóriáig minden velük volt tele. Csak a jobboldali média dugta homokba a fejét - mindhiába.

Ezen hiábavalóság alapját pedig a mozgalom kiforrott kommunikációjának, és az egy év alatt összegyűjtött tapasztalatának köszönheti, amelyek remek vegyületéből végre egy olyan kampányt sikerült összerakniuk, amellyel egyaránt meg tudják szólítani a baloldalt, a többi ellenzékit, a kiábrándultat, és a politika konkrét dolgaival mit sem törődő, ám általános elégedetlenségben élő állampolgárokat, és hát lássuk be, ez minden sikeres népi demonstráció alapja. Csak így adhat véleményének alapot és erőt a tömeg, ehhez pedig október egy esős és hideg napján fel kell öltözni, ki kell oda menni, és ott is kell maradni - ehhez pedig motiválni kell az embereket, pont úgy, ahogy Karsay Dorottya, meg a mögötte álló kis csapat tette. A YouTube-os vírusvideóknak iszonyat keletje van manapság, sőt, az egész online szerveződés és facebookosdi most mutatja ki a foga fehérjét, amikor egy Európa méretű térségben segítette hozzá polgárok millióit a sikeres felkelésekhez (igen, a Közel-keletre gondolok), és - reményeink szerint? - a demokratizálódáshoz. Ott, ahol arra senki nem látott esélyt.

Ezt használta ki helyesen a 'Milla' csoport is, és ebből a szarból épített várat fél év alatt, ami idő elegendő volt, hogy a közösségi hálózatokban rejlő lehetőséget kiaknázva a lehető legtöbb embert érjék el, ráadásul mindezt egy olyan kampánnyal, ami nem csakhogy lázad, de bazdmeg, vidáman lázad. Fiatal arcokkal, napnál is világosabb üzenettel indították útnak ezt a kampányt, hogy a figyelmet nemzetünk egyik nagy ünnepén, a ködbe burkolózott Erzsébet-híd lábához irányítsák. Taktikusan, nem nevezve nevén senkit és semmit, csak úgy magyarosan, árnyaltan, egyszerűen rendszerként utalva rá.

Nem gondolnám, hogy bármi változni fog. Nem gondolnám, hogy a kampányt és a tüntetést megelőző, majd azt követő médiahullám, meg politológus okoskodás és véres rongyrázás bármerre is mozdítja a dolgokat.

Azonban van, amit gondolok: Kezdetnek megteszi. [...]

[...] Vresut már látom is az emeleti sarokban, elhozta a nőjét is, az egzotikus Vilmát.

- Nem tudom te hogy vagy vele, de istenemre mondom, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egyedül legyek.
Rendelünk két sört, Vilma bacardit kér, Vresu meg átad egy VHS kazettát. Vagy tíz éve nem fogtam ilyet a kezemben.
- Ezen van A Glitch - mondja, arca előtt friss füstfelhő gomolyog.

Itt álljunk meg egy pillanatra, és időzzünk el a Glitch szócskán. Valahogy így foglaltam össze tavaly a Glitch lényegét: 

[...] olyannyira, hogy a glitch szemlélet szimpatizánsai 2002-ben találkozhattak először a 'Motherboard' nevű technológiai művészeteket preferáló kollektíva szimpóziumán Oslóban. A következő mérföldkövet a 2009. szeptemberben a 'Designing Imperfection' című könyv jelentette, melyet Iman Moradi, a glitch első, hivatalos teoretikusa írt.

Iman Moradi disszertációjában kifejti, hogy e művészeti ág jellemzői közé tartozik a daraboltság, a repetativitás, a linearitás és a komplexitás. Mindaz ami egy információtól túlterhelt korszak központi eleme lehet. Aztán jön a szinesztézia. Színek, formák, amiktől viszolyog a szem, és nem csupán a keserű képzettársítások miatt, hanem azok diszharmonikus, félreértett mivoltuk miatt. Hogyan nézhet ki az adat, amely elveszett küldő és fogadó között? Mi történik a stabilan futó programmal, ha egy kósza áramkör szeszélyesen kihagy? A hozzáértők szerint a látható glitch-művészet gyökerei az expresszionista Klee, Rothko, vagy Picasso és Braque spontán, kubista munkái közt keresendőek, a legnagyobb ihlet kétség kívül maga a technológia, melyből tapasztalás útján merítettek az erre fogékonyak, mikor szembesültek a gépekből adódó állandó problémákkal, bugokkal. Sokféleségük elképesztő, s ezt a vonást a művészek is igyekeztek megőrizni. Distortion hatással nyakon öntött 8-bites szín kavalkád. Kiszámíthatatlan mintázatok és olyan ellentmondások, mint a minimalista összetettség. Az alapkoncepció pofonegyszerű: csípj el (vagy generálj) valamilyen végzetes grafikai hibát, örökítsd meg, és játssz vele; vagy egyszerűen csak oszd meg másokkal. Persze ha ennyi lenne az egész, a glitch-ből sose lett volna művészeti ág, ennél azért többről van szó, de a bugvadászat és a harmónia trancsírozása tényleg az egész műfaj alapja.[...]

Vreso mantraszerűen kezd neki a háttérben megbúvó szálak kibontásához.
- Ez kéremszépen a hibás hangjegyek keresése, pofonegyszerű és buta a folyamat, a legtöbben mégis képtelenek követni a példánkat. Csinálj galibát, okozz végzetes hibát a rendszerekben, és gyönyörködj abban, ahogy az egész összeomlik. Sőt! Hagyj nyomot, mutasd meg utána, milyen fondorlatosan jártál túl az elektronika eszén.
- Egy skizofrén barátom azt hiszi, megalkotta a mesterséges intelligenciát. Úgy kommunikál a géppel, hogy hozzá sem ér.
- A skizofrén barátod többet tud a gépekről, mint a tudósok. A Glitch, ahogyan azt a kazetta megnézése után látni fogod, lehet eszköz is, hogy elmondj valamit, de ami annál sokkal mélyebbre nyúl, lehet cél is. Olyasmire terelem a figyelmet, amitől mást kiráz a hideg. Ebben nincs vér, nincs kefélés, se nem prűd, se nem szeretni való. Én azokat a pillanatokat keresem, amikor Neked megakad az életed, és legszívesebben odabasznál az asztalra. Engem az nyűgöz le. Szerintem a barátodat is. Ott talált kibúvót a szabályok alól.

A foncsorozott napszemüvegen keresztül át is érzem a mélysötét szemeket, azt a hangban rejlő színezettséget, ami Desimal interjúiban is feltűnt. Desimal tehetséges drum and bass zenész volt, aki a tömegek rajongása nélkül is tudott csontig hatoló trekkeket alkotni, a maga távolba mutató stílusával. Az eluralkodó pszichés betegségei fagyos, de megállíthatatlan ihlettel ajándékozták meg őt, mígnem elszakadt a cérna, és szétloccsantotta a fejét. A Fokuz kiadó szerint az "After life" volt az utolsó, befejezett munkája.

- Az utolsó kiállításunk a hatodik kerületben, hidd el ha mondom, frenetikus volt. Nem csak egy egyszerű egzibíció volt, hófehérre festett szobákban régi tévék, retrónak ható, mégis modern eszközök voltak szétszórva, a falakon rengeteg profi glitch mementó. Letisztult hibák, mind-mind kisiklott pillanat ember, látnod kellett volna!
Vilma elteszi a telefonját, amit eddig nyomkodott, és simít egyet Vresko gallérján.
- Szereted a káoszt? - kérdi tőlem a csaj.
- Csak ha minden rezzenését érezhetem.
- A káosz nem kivételezik senkivel.
- Nem is kell... csak láttassa magát. Ne akarjon elbújni. Szeretem nézni, ahogy átformálja a dolgokat. Egy szemvillanás alatt.
Egy felszolgáló srác elviszi a söröket, újabb kört rendelünk, a Bacardinak még a fele megvan. Időközben a bal hátsó sarokba telepedett egy brigád, harsányak.

- Attól a perctől, hogy megtaláltam magam a gépi kód fátyla mögött rejlő hibákban, a végletekig hajlandó voltam elmenni. C64 játékok szalagjait bedigitalizáltam PC-re, amit teleraktam effektekkel, és a legocsmányabb tömörítéssel VHS kazettákra másoltam. Megjárta a digitális utakat, de végül úgy fejezte be, ahogy elindult: analógként. Egyetlen undorító bug lett az anyag.
- Szerintem félsz a rendező elvektől. A folytonosságtól. Magadat is feldarabolnád, mint egy adathalmazt?
- Miért ne? Azért mert az én vegyszerem, az én ecsetem, az én asztrális kohóm számokból áll, nem kevésbé elbaszott, mint bármely másik. Tudod miért szajkózza mindenki ezt?
- Na?
- Mert én és a művészetem sosem akarunk megnyerőek lenni. Egymásért voltunk, és vagyunk, mindketten magamutogatók. Hidd el fater, a jövő az összeomlásban van. Jobb hamar megbarátkozni a gondolattal.

[...]

[...] Konstatálod. Kezd fázni a kezed, ha a szabadban dohányzol. Átrakod a balba, jobbodat meg mélyen a zsebedbe süllyeszted, és hamuzol egyet, mielőtt a kosztümös csajra nézel.

- Egy darab ember vásárolt tőletek ilyen integrált rendszert?
- Igen, pont egy BNI-csoport tag. Annyira tetszett neki, hogy megvette a legkisebb csomagot magának.
- Szerintem ez csak magas létszámmal és sok munkaállomással dolgozó cégeknél éri meg, ott viszont rengeteget lehet vele nyerni.
- Nem feltétlen.

A csaj a mellettetek lévő standhoz tartozik, életében először rendezvényezik. Az előbb mondta, meg azt is, hogy nem tudja neki való-e ez az egész, de itt kell lennie. Annyira talán nem is jó benne. Viszont remek lehetőség vagy neki egy kis gyakorlásra, mert fél éve pont az övéékhez hasonló, felhő alapú rendszereket értékesítettél kis- és középvállalatok számára. Nagyon kevés üzletet kötött a csapatotok, a cégek jelentős része meg sem akarta érteni, miért jó a hálózattal elvégeztetni a feladatokat, mint az irodában lévő gépekkel. A másik felének sem beruházásra elegendő likviditása, sem szüksége nem volt ezekre a praktikus rendszerekre. Azonban az ő cége erre szakosodott, neki ezt kellene eladni. Vagy legalábbis hitelesen képviselni.

- Nem kell szervert tárolnotok, fizikailag csak töredéke annyi áramra van szükségetek. A gépeken nem kell tárolni semmit, azt mi intézzük. A közös hálózaton beállíthatod mi legyen elérhető, akármit tárolhattok ott. Mindent mi felügyelünk, szoftvereket is adunk ha kéritek, mindezt integráltan, 24 órás telefonszolgálattal - itt egy kicsit megbicsaklik a hangja -, többféle csomagunk van, létszámok szerint tematizálva. Ki tudnánk számolni, Ti mennyit spórolhatnátok ezen az egészen.

Lepöccinti a hamut a cigiről, közben karba tett kézzel, de igyekvő mosollyal próbál az ujja köré csavarni az érvekkel. Ebben hihet, valóban forradalmi. A cloud-systemek a globalizáció, a pókháló-szerű szerveződési formák hibátlan gyémántjai. Bonyolult titkosításon keresztül, milliárdokra darabolva, a világ ezernyi különböző pontján tárolják egyszerre az adataidat, amiket bárhonnan, bármikor, azonnal elérhetsz. A karbantartást és a segged kinyalását bízd csak rájuk, a havi számlát pedig lehetőleg nyolc napon belül utald.

Beengeded magad előtt a súlyos faajtón, be a hófehér előcsarnokba, ahol a beléptetés zajlik, az előtérben diszkrét reggelizéssel, smúzos levegővel. Körülöttetek a pókerarcú felszolgálók nesztelenül suhoghatnak az öltönyös sűrűben, mindenki kívánságát azonnal teljesítve. A bejáratnál egy méretes Vodafone installáció néz veled farkasszemet, amire egy éppen rád mutató kamera képét vetíti. Saját magadat látod, ahogy a szoftver zöld négyzetbe helyezi az arcod, elemzi egy ideig, majd üzen: "Így fest egy határozott üzletember."

Most mi van?

- Gyere, számoljuk ki - mondja a csaj, nem emlékszel a nevére mert annyira sokat hallottál az elmúlt két napban, amíg itt hesszeltél hidegvér csapattársaddal. Most se te nyitottál felé, ő jött utánad cigizni, meg kérdezősködni, hogy kivagymivagy, aztán már természetes bájjal, cimborásan kérdezgette, hogy "na egy cigi?".

Legalább színt hoz ebbe a VIP fertőbe - gondolod. [...]

[...] Attól tartok a balkáni plázaművészet a virágkorát éli. Már évekkel ez előtt, a Westend City Center megnyitásakor is volt egy zamata annak, ahogy a pöttöm kölkök életében az erdőt, a bunkerépítgetést, és egymás dömperének összetörését felváltja a vibráló plázaszeretet. Az intelligens szökőkút játékos szonnetjei azonnal elvarázsolják a lurkókat, a számtalan csillogó fénypont, a pompás aranyszín és fergeteg pedig mély delíriumba ringatja őket. Aranyos kis pajzán játékokat pörgetnek a mozgólépcsőn, ahol a környezetvédők lent szórólapot adnak, odafenn pedig elvesznek.

Mindig egy plázás LSD tripre vágytam.

Hagymázas rémálom vagy valódi bűbáj lenne? Imádnám? És a Pláza? Ő imádna engem?

Ez a balkáni plázaművészet egyébként hiperzöld, napkollektorokkal tarkított, energiatakarékos embervagon egy csomó imádnivaló üngyöm-büngyömmel, ami csak arra vár, hogy Te megvedd. Amíg egyre csak pusztuló értékű forintjaidat költöd, a lurkók lekötik magukat az elektronikai osztályon. Megbabonázva állnak a társadalomkritikától súlyos Pixar animációk előtt, kábulnak a 3D technológiától. Aki nem rohamozta meg a kütyük birodalmát, az fennakadt már az első rostán, az ingyenes termináloknál, és pokemon videókat néz a YouTube-on.

A háttérben break-beat alapokon dübörög valami vagány, divatbemutatót tartanak egy tucat huszonéves anorexiással, meg egy Stevie Wondernek beöltözött playbeckelő csávóval. A korlátokon több száz ember támaszkodik, mindenki a csajokat nézi, három hatalmas szinten, félkörben állva.

Kibaszottul lenyűgöző az egész. Egy kis szar, egy kis jó, hogy mindenkinek pont jó legyen. A háttérből már csak egy kivetítő hiányzik, ami óriási, villogó betűkkel harsogja, hogy "Life is about creating yourself".

Jövőhéten ugyanitt, ugyanekkor, színpadi táncház és celeb-találkozó a kedden záró valóságshow-nak, valamelyik feltörekvő kereskedelmi csatorna istápolásában. Garantált koktélparty és Beng & Olufsen design, háttérben pedig a próbababákról egyre csak fogyó ízléses ruhadarabok, zsíros gyorskaja illata, és látványfüst a színpad mellől. A Showbiznisz bíbor-nagykönyvéból a huszonhatos számú forgatókönyv pörög éppen a régi bakeliten. A hangtechnikán már sokat csiszoltak, de a gyökerek még mindig ősiek, ám bombabiztosak. Vallási mechanizmusokat működtetnek, afféle pszichikai narkó az egész fénytechnika, a nyálas popkultúra, az a dögös bögyös ott a vörös magassarkúban, fenn a színpad bűvöletében. [...]

[...] Próbálsz úrrá lenni a csordaszellemen, és túllépni a közhangulat vonzásán. Nem szükséges, hogy téged is magával rántson a spirál, és röpködjenek az olyan szavak, mint államadósság, kormány, hivatal. Pénz, hitel, svájci frank. Ne törődj vele, hogy az öreg kontinens elkényelmesedett, arisztokrata középosztálya most élve pusztul el, mert ha jobban belegondolsz, valahol megérdemlik. Büdös a kétkezi munka, büdös az építkezés, a földművelés. Nekem is, Neked is. Tudod, hogy nehéz ezen felülemelkedni, de azt is tudod, hogy meg kell próbálnod.

A földalatti mozgása untat, majd bealszol. Az Andrássy út luxusszagú sávjai alatt zötyögsz; melletted két deszkás srác arról áradozik, hogy még a föld alatt is tudnak netezni, elérhető minden hálózat a mobiljukon keresztül. Kicsit lassú, kicsit akadozó, de van - telefon s internet egyaránt. Két rss feed között befutnak az újhullámos körleveleid. A felépítésük zavarba ejtően azonos sormintát követ. Szakértelmet csöpögtetnek, javarészt blog formában, rafinált önreklámot csempészve a sorok közé. Te ugyan venni semmit nem fogsz, de úgy érzed fél év csöpögtetésből eleget tanítottak neked, ingyen. Józan magyarnak még a kaja is jobban ízlik, ha ingyen van, hát még a magadfajtának az ingyentudás. Abból élsz.

Apropó élet, holnap át kell gondolnod, hogy a kormány új, kiigazításnak álcázott megszorításai milyen mértékben érintenek téged. Hogy Matolcsy úr újabb törekvése az államadósság leküzdésére és a gazdaság felpörgetésére ezúttal milyen gyermeket szült. Séta közben lehúzol egy QR-kódot - "nyertél egy vállveregetést! -, aztán a kiskörúton végigsétálsz a partig, hogy életedben először találkozz Vresuval, a lengyel festővel, a Glitch képzőművészet balkáni hősével a Kislyukban. Ez az eldugott fészek egy bitangjó menekülés bárhonnan. A manapság oly divatos retro design mellett valódi nyalánkságok tárhelye, főleg az emelet. Ott ugyan nem találsz függönnyel szeparálható pihenőket, de ha a délutáni napfényt választod, a recsegő-ropogó lépcső után egy pokolian jó emelet fogad. A tetőtéri ablakból kicsapó fény feltölti a helyet, és arany színűre festi az összes ott keringő porszemet. A kemény dohányos egyetemisták és önjelölt messiások délutáni sörözése olyankor a menü, meg harsány flörtölés ingyen wifivel. Márpedig az ingyen wifi finomabb bármelyik másiknál." [...] folyt. köv.

[...] Visszajelölnek. Ez döbbenetes. Két kattintásnyi szerelem, egy görgetés szimpátia, nem létező, pusztán virtuális személyiségjegyek... és már több száz barátom van. Pedig csak kitaláció vagyok, de ők szinte mind bedőlnek, s minél több barátot szerzek, annál többen bíznak bennem. Az elektronikus alteregó ötlete lenyűgöző sikert arat. Azt hiszem a megrendelő boldog lesz, ha egyszer átlátható adatokat kotyvasztunk ebből az irritáló, buta tömegből.
Nyílik az ajtó, cimborám lép be rajta, arca falfehér, szinte egész testében remeg.

- Vége van - mondja.
- Mi a franc történt?
- Új Péter közös megegyezéssel távozott az Index.hu éléről.
Hidegzuhany. Aztán forró, aztán megint hideg.
- Ez azt jelenti hogy...
- Az utolsó valamire való portál is politikai fennhatóság alá került.
- Az utolsó bástyát is kivéreztették.

Az online világ összes médiuma is csak ugyanolyan gazdasági vállalkozás, mint egy autószerelő műhely, vagy egy lámpa-búrákat árusító üzletlánc. S mint olyan, mindig a politikai lobbi, a szövevényes érdekek széljárása szerint rója útját a végtelen digitális tengeren. Tömören és velősen: rábasztunk. Ahol sok pénz van, az a szükségszerűség hatalmánál fogva ilyen érdekek gócpontjává válik, és előbb-vagy utóbb csatát kell vívnia a karhatalommal. Ennyi idő, másfél év kellett, hogy Orbán karja elérje a gonzó újságírás, az előremutató, szarkasztikus és állandó ellenzéki arculatot képviselő Új Pétert és gárdájat, hogy aztán a dollárférgek martalékává váljon. Ökölbe szorul a kezem és pusztán dühből bejelölök még százharminc embert Facebook-on a fiktív profilommal.

Meddig ér az ő keze? Képes egyáltalán felfogni, hogy a civil világot, az adathalászatot és a titkos információk kiszivárogtatását napról-napra duzzasztó hálózat előbb vagy utóbb el fogja őt pusztítani? Ehhez pedig effektíve senkinek semmit nem kell tennie. Ugyanis az a gyönyörű az egészben, hogy történik magától, és ahogy azt már kifejtettem, a kormány képviselői ezt képtelenek követni. Remélem a hírszerzés elég jól felszerelt, és elég pöpec szakember-gárdát verbuvált össze az utóbbi időben, különben nagy bajban vannak. A Nagy Nyugaton Németország elsőként tiltotta ki a BlackBerry hálózatát, a BIS-t, amelyet a hírszerzés képtelen ellenőrizni, mert saját kommunikációs csatornát alkalmaz. Egy ilyen fegyver a civilek kezében egyszerűen tarthatatlan. Képesek lennénk bármit megvitatni, kitervelni és talán véghezvinni, anélkül, hogy nekik halvány fogalmuk lenne róla, mi történik. Elektronikus anarchia vehetné kezdetét.

Már vissza is igazoltak harmincan. Jó csaj képét választottuk, közkedvelt egyetemen tanulunk, és igazi kommersz, szerencsétlen átlagtömegeket vonzó helyekre járunk, fiktíven. Ha lesz egy kis időnk biztosan csinálni fogunk pár partyfotót ennek a nem is létező lánykának, jobban belegondolva nem több az egész tíz percnél meg némi photoshop munkánál. Sosem gondolnád, mennyien lájkolják. Először csak heccből írtunk be ezt-azt, hátha reagálnak a sosemvolt lány barátai - kolosszális! Volt aki arra is emlékezett, hogy látott a Morrisons-ban péntek este!

Attól tartok az adatvédelmi törvény áthágása után újabb élvezetre haraptam rá: az emberi butaságból akarok meggazdagodni, mint oly sokan a történelem során. S most, hogy az utolsó bástyának számító internetes portál is elvérzett a csatamezőn, még több megvakított, illúzió-világban sínylődő átlagpolgár válik majd a karhatalom zombijává, s egyben az én pénztárcámat boldogító adatcsomaggá. Ugyanis a hálózat anonimitásában Te nem vagy több egy jól átgondolt, de senkit sem érdeklő szám és betűhalmaznál. Van Értéked. Van Árad. Egyedül semmit sem érsz, de több ezer bajtársaddal együtt már sok szabadúszó marketinges, porszívóügynök és újgazdag cégtulajdonos számára jelentesz lehetőséget, hogy az ő pénztárcáját is boldogítsd.

Nem bírom ezt a feszültséget.
A gépek búgásától menekülnöm kell, én nem találok most bennük menedéket... ki az erkélyre. Egy példaképet törtek meg és állítottak félre. Valakit, aki az internetes tartalomgyártásban falkavezér volt. Zászlót vitt és rakott, oda ahová kellett. Legális tudással keresett pénzt, nem úgy mint mi, kezdő, sufniban kábeleket buheráló ficsúrok. Ő értett az online kommunikáció újkori nyelvén - mi még csak tanuljuk.

Légy főnixmadár. [...]

[...] Szóval, jöhet a finomhangolás. A testreszabási és szűrési lehetőségek végeláthatatlan tengerében a Facebook ellenpontjaként megalkotott Google+ jelenthet iránytűt a körökbe ("Circles") rendezés elvével. A sátániként emlegetett netes birodalom mindent megtett, hogy a zajszűrés leghatékonyabb formáját tárja elénk. Azzal, hogy nem csupán kizárni vagy átengedni tudunk egy adatfolyamot, tehát nem a klasszikus 0-1 kapcsolós megoldást kínálja, hanem akár azonos szinten lévő, de egymástól mégis eltérő csoportokba rendezhetjük a saját érdeklődésünket, vagy mások nyomulását, tovább tágult a horizont. Ezt az elvet már, hála az ötleteket hipergyorsan ellopó médiacégeknek, szinte bárhol gyakorolhatjuk, és a gigászira duzzadt Facebook-on is magunkévá tehetjük.

Kapaszkodót jelenthet ez a reklámügynökségeknek, és az online marketing csecsét a végsőkig szopó, önmagukat szakértőként eladni próbáló blogoknak, közösségi felületeknek. Kiskapu számukra, ha a kevésbé érdekes körökbe rendezik át őket a felhasználók, mintha teljesen kizárják az információ-áramlásból. Jellemző, hogy a Google megint olyan ötlettel állt elő, ami látszólag mindenkinek jó - mi pedig a mai napig várjuk, hol bukkan fel a mostanáig rejtegetett csapda.

- Nincs csapda. A csapda maga az a tény, hogy nem bírsz nemet mondani. Mi is a Google felhő-rendszerét használjuk adatbázis-kezelésre - mondja Timó, az online kommunikációban és reklámbizniszben utazó minimágnás.
- Fel mernéd tenné ezeket a táblákat a felhőbe? - kérdem.
Timó igazgatja kicsit az öltönyét, egyértelmű, hogy ebből a látogatásból nem sok babér fog teremni. Az internetlufi kipukkanása óta mindannyian jól ismerjük azt a jelenséget, amely milliókra taksálja egy cég értékét, pusztán a látogatottság, a foglalkoztatás és a befektetett energia alapján, azonban a valóságban a töredékét nem éri az egész kóceráj. Átfolyik rajta minden, egyik napról a másikra bedőlhet, és senki sem fog rá emlékezni. Egyszerűen máshová fognak kattintani.
Timó megköszörüli a torkát, kattint párat a Sony Vaioján, aztán megint rám néz.
- Ezek az adatbázisok az értékesítőknek jelentenének segítséget. Van pár üzletkötőnk, de ők így is el vannak havazva munkával. Nekünk más fajta infókra volna szükségünk, lényegében több elemzőt foglalkoztatunk mint üzletkötőt. Ez nem véletlen van így.
- Személyes adatok...?
- Pontosan. Facebook, twitter adatok. Van néhány intelligens botunk, ami pillanatok alatt lescanneli és táblázatba helyezi a leszűrhető adatokat. Viszont, manapság mindenki szigorú adatvédelmi beállításokkal van jelen az online világban, és hát, lássuk be, nem lehetsz mindenki barátja.
- Hajts nekem némi hasznot a cégadatokból, és egy hónapon belül elhalmozlak személyes adatokkal.
- Körbekérdezek pár ismerősnél - nyögi ki végül... végre.

A magyar cégek, különösen a befektetői érdekeltségeket nélkülöző vállalatok körében egyre nagyobb divat lett a barter. A szükségletek kettős egybeesése mindig is jelen volt a társadalomban és a gazdaságban, csupán áthidaltuk a pénz megalkotásával. Abból viszont senkinek nincs egy kanyi se most. Se cégnek, se magánszemélynek. A kis- és középvállalatok átálltak a cserebere intézményére a valuta megkerülésével, ami nagyon szomorú, ugyanis nekem lóvé kell.

Személyigazolvány-számok... na azt már nem. Bűnözni csak úgy érdemes, ha életben is maradsz. Ráadásul ennek a médiaficsúrnak nem igazolványszámok kellenek. Ő arra kíváncsi, amire más kíváncsi, és ezt még közszemlére is teszi a barátai, és jobb esetben a barátainak a barátai előtt. Ezen felbuzdulva alkottuk meg az első fiktív Facebook profilt, ami ugyan szabálytalan, de a tömeg számára a lehető leginkább érdektelen. Mivel a dinamikusan növekvő felhasználói bázis egyszer bekalibrálja az adatvédelmi beállításokat, aztán őrült fejest (seggest) ugrik a zajos hálózatba, egy sosemvolt és sosemlétező fiatal, egyetemista lány nem fog feltűnni senkinek. Észrevétlenül megszületik, elkezd rajongani zenéért, politikusért, hevesen belájkol néhány oldalt, választ magának egy egyetemet (populizmus előnyben), valami trendi ruhákkal teleaggatott csajos fotót, és kezdődhet a random jelölgetés. Vajon visszajelölnek majd...? [...]